» Diozófia | Új Testamentum: Idézetek
Új Testamentum: Idézetek
~
Idézetek az Új Testamentumból
~ * " Jézus Krisztus születése pedig így történt: Mikor anyja, Mária már jegyese volt Józsefnek, de még nem keltek egybe, kitűnt, hogy áldott állapotban van a Szentlélektől / Szentszellemtől. "
Máté 1, 18.
" (...) ímé az Úrnak angyala álomban megjelenék néki, mondván: József, Dávidnak fia, ne félj magadhoz venni Máriát, a te feleségedet, mert a mi benne fogantatott, a Szent Lélektől van az.
Szűl pedig fiat, és nevezd annak nevét Jézusnak, mert ő szabadítja meg az ő népét annak bűneiből.
Mindez pedig azért lőn, hogy beteljesedjék, a mit az Úr mondott volt a próféta által, a ki így szól:
Ímé a szűz fogan méhében és szűl fiat, és annak nevét Immanuelnek nevezik, a mi azt jelenti: Velünk az Isten. "
Máté 1, 20-23.
" Eredj el sátán, mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak néki szolgálj. "
Máté 4, 10.
" Én pedig azt mondom néktek: Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyûlölnek, és imádkozzatok azokért, akik háborgatnak és üldöznek titeket. "
Máté 5, 44.
" Hogy legyetek a ti mennyei Atyátoknak fiai, aki felhozza az Õ napját mind a gonoszokra, mind a jókra, és esõt ád mind az igazaknak, mind a hamisaknak."
Máté 5, 45.
" Mert ha megbocsátjátok az embereknek az õ vétkeiket, megbocsát néktek is a ti mennyei Atyátok. "
Máté 6, 14.
" Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyûlöli és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak. "
Máté 6, 24.
" Azért azt mondom néktek: Ne aggodalmaskodjatok a ti éltetek felõl. "
Máté 6, 25.
" Ne aggodalmaskodjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? vagy: Mit igyunk? vagy: Mivel ruházkodjunk?
Mert mindezeket a pogányok kérdezik. Mert jól tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mindezekre szükségetek van.
Hanem keressétek elõször Isten országát, és az Õ igazságát; és ezek mind megadatnak néktek. "
Máté 6, 31-33.
" Ne aggodalmaskodjatok tehát a holnap felõl; mert a holnap majd gondoskodik a maga dolgai felõl. Elég minden napnak a maga baja. "
Máté 6, 34.
" Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek.
Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek, és amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek. "
Máté 7, 1-2.
" Ne adjátok azt, ami szent, az ebeknek, se gyöngyeiteket ne hányjátok a disznók elé, hogy meg ne tapossák azokat lábaikkal, és néktek fordulván, meg ne szaggassanak titeket. "
Máté 7, 6.
" Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek.
Mert aki kér, mind kap; és aki keres, talál; és a zörgetõnek megnyittatik. "
Máté 7, 7-8.
" Amit akartok azért, hogy az emberek veletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal [...]. "
Máté 7, 7-8.
" Irgalmasságot akarok és nem áldozatot. Mert nem az igazakat hívogatni jöttem, hanem a bûnösöket a megtérésre. "
Máté 9, 13.
A ki pedig megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom azt az én mennyei Atyám előtt. "
Máté 10, 32-33.
" Jézus pedig, tudva az ő gondolataikat, monda nékik: Minden ország, a mely magával meghasonlik, elpusztul; és egy város vagy háznép sem állhat meg, a mely meghasonlik magával. "
Máté 12, 25.
" Aki velem nincs, ellenem van; és aki velem nem gyûjt, tékozol. "
Máté 12, 30.
" [...] Minden bûn és káromlás megbocsáttatik az embereknek; de a Szellem káromlása nem bocsáttatik meg az embereknek.
Még aki az ember Fia ellen szól, annak is megbocsáttatik; de aki a Szent Szellem ellen szól, annak sem ezen, sem a másvilágon nem bocsáttatik meg. "
Máté 12, 31-32.
„ Nem az szennyezi be az embert, ami a szájába kerül, hanem ami elhagyja a száját, az szennyezi be az embert. ”
Máté 15, 11.
" Vagy legyetek jó fák, és teremjetek jó gyümölcsöt, vagy legyetek romlott fák, és teremjetek romlott gyümölcsöt; mert gyümölcsérõl ismerik meg a fát. "
Máté 12, 33.
" Hat nap múlva magához vette Jézus Pétert, Jakabot és ennek testvérét Jánost, és felvitte õket magukban egy magas hegyre.
És elváltozék elõttük, és az Õ orcája ragyog vala, mint a nap, ruhája pedig fehér lett, mint a fény.
És ímé, megjelenék nékik Mózes és Illés, akik beszélnek vala Õvele.
Péter pedig megszólalván, monda Jézusnak: Uram, jó nékünk itt lennünk. Ha akarod, építsünk itt három hajlékot, néked egyet, Mózesnek is egyet, Illésnek is egyet.
Mikor õ még beszél vala, ímé, fényes felhõ borítá be õket; és ímé, szózat lett a felhõbõl, mondván: Ez az én szerelmes Fiam, akiben én gyönyörködöm: Õt hallgassátok."
Máté 17, 1-5.
"Jézus pedig hozzájuk menvén, illeté õket, és monda: Keljetek fel, és ne féljetek! "
Máté 17, 7.
"És mikor a hegyrõl alájöttek, megparancsolta nékik Jézus, mondván: Senkinek se mondjátok el, amit láttatok, míg fel nem támadt az embernek Fia a halálból. "
Máté 17, 9.
" Mert aki magát felmagasztalja, megaláztatik; és aki magát megalázza, felmagasztaltatik. "
Máté 23, 12.
" Mikor pedig evének, vette Jézus a kenyeret és hálákat adván, megtöré és adta a tanítványoknak, és monda:
Vegyétek, egyétek; ez az én testem.
És vevén a poharat és hálákat adván, adta azoknak, ezt mondván:
Igyatok ebbõl mindnyájan;
Mert ez az én vérem, az új szövetségnek vére, amely sokakért kiontatik bûnöknek eltörlésére. "
Máté 26, 26- 27- 28.
" Mert sokakat meggyógyított, úgy hogy a kiknek valami bajuk volt, reá rohanának, hogy illethessék őt.
A tisztátalan lelkek is, mikor meglátták vala őt, leborulának előtte, és kiáltának, mondván: Te vagy az Istennek a Fia.
Ő pedig erősen fenyegeti vala őket, hogy őt ki ne jelentsék. Fordítások "
Márk 3, 10-12.
" Ő pedig magához híván azokat, példázatokban monda nékik: Sátán miként tud Sátánt kiűzni?
És ha egy ország önmagában meghasonlik, meg nem maradhat az az ország.
És ha egy ház önmagában meghasonlik, meg nem maradhat az a ház.
És ha a Sátán önmaga ellen támadt és meghasonlott, nem maradhat meg, hanem vége van. "
Márk 3, 23-26.
" [...] Jézus is megkereszteltetett, és imádkozott, megnyilatkozék az ég,
És leszállt Õreá a Szent Szellem testi ábrázatban mint egy galamb, és szózat lõn a mennybõl, ezt mondván: Te vagy amaz én szerelmes Fiam, Tebenned gyönyörködöm! "
Márk 3, 21-22.
" [...] minden bûn megbocsáttatik az emberek fiainak, még a káromlások is mind, amelyekkel káromlanak:
De aki a Szent Szellem ellen szól káromlást, nem nyer bocsánatot soha, hanem örök kárhozatra méltó. "
Márk 3, 28-29.
" Mert a ki az Isten akaratát cselekszi, az az én fitestvérem és nőtestvérem és az én anyám. "
Márk 3, 35.
" Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, életét pedig elveszíti? "
Márk 8, 36.
" Míg e világon vagyok, e világ világossága vagyok. "
Márk 9, 5.
"... A Szent Lélek száll te reád, és a Magasságosnak ereje árnyékoz meg téged; azért a mi születik is szentnek hivatik, Isten Fiának. ... Mert az Istennél semmi sem lehetetlen. ."
Lukács 1, 35.
"(...) az újbort új tömlõkbe kell tölteni, és mind a kettõ megmarad."
Lukács 5, 38.
"És monda nékik (a zsidóknak): Az embernek Fia ura a szombatnak is."
Lukács 6, 5.
"(...) Szeressétek ellenségeiteket, jól tegyetek azokkal, akik titeket gyûlölnek,
Áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, és imádkozzatok azokért, akik titeket háborgatnak."
Lukács 6, 27-28.
"És amint akarjátok, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is akképpen cselekedjetek azokkal."
Lukács 6, 31.
" Legyetek azért irgalmasok, amint a ti Atyátok is irgalmas.
Ne ítéljetek és nem ítéltettek; ne kárhoztassatok és nem kárhoztattok; megbocsássatok, néktek is megbocsáttatik;
Adjatok, néktek is adatik; (...) mert azzal a mértékkel mérnek néktek, amellyel ti mértek. "
Lukács 6, 36-38.
" Néki sok bûne bocsáttatott meg ; mert igen szeretett; akinek pedig kevés bocsáttatik meg, kevésbé szeret.
És monda annak: Megbocsáttattak néked a te bûneid. "
Lukács 7, 47-48.
" Mert valaki szégyell engem és az én beszédemet, az embernek Fia is szégyellni fogja azt, amikor eljön az Õ dicsõségével, és az Atyáéval és a szent angyalokéval. "
Lukács 9, 26.
" ... Nem tudjátok minémû szellem van tibennetek:
Mert az embernek Fia nem azért jött, hogy elveszítse az emberek életét, hanem hogy megmentse. "
Lukács 9, 55-56.
"Mindent nékem adott az én Atyám: és senki sem tudja, kicsoda a Fiú, csak az Atya; és kicsoda az Atya, hanem csak a Fiú, és akinek a Fiú akarja megjelenteni."
Lukács 10, 22.
" Kérjetek és megadatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek.
Mert aki kér, mind kap; és aki keres, talál; és a zörgetõnek megnyittatik. "
Lukács 11, 9.
" Ezért mondta az Isten bölcsessége is: Küldök õhozzájuk prófétákat és apostolokat; és azok közül némelyeket megölnek, és némelyeket elüldöznek;
Hogy számon kéressék e nemzetségtõl minden próféták vére, mely evilág alapjának felvettetésétõl fogva kiontatott, Mát.
Az Ábel vérétõl fogva mind a Zakariás véréig, ki elveszett az oltár és a templom között: bizony, mondom néktek, számon kéretik e nemzetségtõl.
Jaj néktek, törvénytudók! Mert elvettétek a tudás kulcsát: ti magatok nem mentetek be, és akik be akartak menni, azokat meggátoltátok. "
Lukács 11, 49-52.
" Mondom pedig néktek: Valaki vallást tesz énrólam az emberek elõtt, az embernek Fia is vallást tesz arról az Isten angyalai elõtt;
Aki pedig megtagad engem az emberek elõtt, megtagadtatik az Isten angyalai elõtt. "
Lukács 12, 8-9.
" Monda pedig az Õ tanítványainak: Annakokáért mondom néktek, ne aggodalmaskodjatok a ti éltetek felõl, mit egyetek; se a ti testetek felõl, mibe öltözködjetek.
Az élet több, hogynem az eledel, és a test, hogynem az öltözet. "
Lukács 12, 22-23.
" Kicsoda pedig az közületek, aki aggodalmaskodásával megnövelheti termetét egy arasszal? "
Lukács 12, 25.
" Mert ahol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is. "
Lukács 12, 34.
" Jézus pedig hozzájuk fordulván, monda: Jeruzsálem leányai, ne sírjatok énrajtam, hanem ti magatokon sírjatok, és a ti magzataitokon. Mert ha a zöldellõ fával ezt teszik, mi történik a szárazzal? (...) Mert ha a zöldellõ fával ezt teszik, mi történik a szárazzal?"
Lukács 23, 28-31.
" ... Az Isten országa nem szemmel láthatólag jön el.
... az Isten országa tibennetek van. "
Lukács 17, 20-21.
" ... Nincs senki jó, csak egy, az Isten. "
Lukács 18, 19.
" Mert mondom néktek, hogy mindenkinek, akinek van, adatik; akinek pedig nincs, még amije van is, elvétetik tõle. "
Lukács 19, 26.
" És bemenvén a templomba, kezdé kiûzni azokat, akik adnak és vesznek vala abban,
Mondván nékik: Meg van írva: Az én házam imádságnak háza; ti pedig azt latroknak barlangjává tettétek. "
Lukács 19, 45.
" Szabad-é nékünk adót fizetnünk a császárnak, vagy nem?
Õ pedig észrevévén álnokságukat, monda nékik: Mit kísértetek engem?
Mutassatok nékem egy pénzt; kinek a képe és felirata van rajta? És felelvén, mondának: A császáré.
Õ pedig monda nékik: Adjátok meg azért ami a császáré, a császárnak, és ami az Istené, az Istennek.
És nem tudták Õt megfogni beszédében a nép elõtt; és csodálkozván az Õ feleletén, elhallgatának. "
Lukács 20, 22-26.
" És felelvén, monda nékik Jézus: E világnak fiai házasodnak és férjhez adatnak:
De akik méltókká tétetnek, hogy ama világot elvegyék, és a halálból való feltámadást, sem nem házasodnak, sem férjhez nem adatnak:
Mert meg sem halhatnak többé: mert hasonlók az angyalokhoz; és az Istennek fiai, mivelhogy a feltámadásnak fiai. "
Lukács 20, 34-36.
" Az Isten pedig nem a holtaknak, hanem az élõknek Istene: mert mindenek élnek Õnéki. "
Lukács 20, 38.
" Pilátus pedig a fõpapokat, fõembereket és a népet egybegyûjtvén, Monda nékik: Idehoztátok nékem ez embert, mint aki a népet félrevezeti: és ímé, én tielõttetek kivallatván, semmi olyan bûnt nem találtam ez emberben, amivel Õt vádoljátok: De még Heródes sem; mert titeket hozzá igazítálak; és ímé semmi halálra való dolgot nem cselekedett Õ.
Megfenyítvén azért Õt, elbocsátom.
Kell vala pedig elbocsátania nékik ünnepenként egy foglyot.
De felkiáltott az egész sokaság, mondván: Vidd el Õt, és bocsásd el nékünk Barabást!
Ki a városban lett valami lázadásért és gyilkosságért vettetett a tömlöcbe.
Pilátus azért ismét felszólala, el akarván bocsátani Jézust;
De azok ellene kiáltának, mondván: Feszítsd meg! Feszítsd meg Õt!
Õ pedig harmadszor is monda nékik: Mert mi gonoszt tett Õ? Semmi halálra való bûnt nem találtam Õbenne; megfenyítvén azért Õt, elbocsátom!
Azok pedig nagy fennszóval sürgeték, kérvén, hogy megfeszíttessék; és az õ szavuk és a fõpapoké erõt vesz vala.
És Pilátus megítélé, hogy meglegyen, amit kérnek vala.
És elbocsátá nékik azt, aki lázadásért és gyilkosságért vettetett a tömlöcbe, akit kértek; Jézust pedig kiszolgáltatá az õ akaratuknak. "
Lukács 20, 13-25.
" És mikor ezeket beszélték (az apostolok), megállt maga Jézus közöttük, és mondta nékik: Békesség néktek! "
Lukács 24, 36.
" És mikor ezeket beszélték (az apostolok), megállt maga Jézus közöttük, és mondta nékik: Békesség néktek!
És monda nékik: Így van megírva, és így kellett szenvedni a Krisztusnak, és feltámadni a halálból harmadnapon. "
Lukács 24, 46.
"És az Ige testté lett és lakozék miközöttünk és láttuk az Õ dicsõségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsõségét, aki teljes volt kegyelemmel és igazsággal."
János 1, 14.
"Mert a törvény Mózes által adatott, a kegyelem pedig és az igazság Jézus Krisztus által lett.
Az Istent soha senki nem látta; az egyszülött Fiú, aki az Atya kebelében van, Õ jelentette ki Õt."
János 1, 17-18.
"Az Atya szereti a Fiút, és az Õ kezébe adott mindent.
Aki hisz a Fiúban, örök élete van[...] "
János 3, 35-36.
"Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom."
János 5, 17.
"Az Isten szellem: és akik Õt imádják, szükség, hogy szellemben és igazságban imádják."
János 4, 24.
"[...] Bizony, bizony mondom néktek, a Fiú semmit sem tehet önmagától, hanem ha látja cselekedni az Atyát, mert amiket Õ cselekszik, ugyanazokat hasonlatosképpen a Fiú is cselekszi.
Mert az Atya szereti a Fiút, és mindent megmutat néki, amiket Õ maga cselekszik [...] "
János 5, 19-20.
" (...) Én vagyok az a kenyér, a mely a mennyből szállott alá. "
János 6, 41.
" (...) Aki énbennem hisz, örök élete van annak. "
János 6, 47.
"Jézus a házasságtörő asszonyhoz:
Asszony, hol vannak a te vádlóid? Senki sem kárhoztatott-é téged?
Az pedig monda: Senki, Uram!
Jézus pedig monda néki: Én sem kárhoztatlak, eredj el és többé ne vétkezzél! "
János 8, 10-11.
" Én vagyok a világ világossága: a ki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága. "
János 8, 12.
" Monda azért nékik (a zsidóknak) Jézus: Mikor felemelitek az embernek Fiát, akkor megismeritek, hogy én vagyok, és semmit sem cselekszem magamtól, hanem amint az Atya tanított engem, úgy szólok.
És aki küldött engem, énvelem van. Nem hagyott engem az Atya egyedül, mert én mindenkor azokat cselekszem, amelyek néki kedvesek.
Amikor ezeket mondá, sokan hittek Õbenne.
Monda azért Jézus a benne hívõ zsidóknak: Ha ti megmaradtok az én beszédemben, bizonnyal az én tanítványaim vagytok;
És megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz titeket.
Felelének néki: Ábrahám magva vagyunk, és nem szolgáltunk soha senkinek: mimódon mondod te, hogy szabadokká lesztek?
Felele nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek, hogy mindaz, aki bûnt cselekszik, szolgája a bûnnek.
A szolga pedig nem marad mindörökké a házban: a Fiú marad ott mindörökké.
Azért ha a Fiú szabaddá tesz titeket, valósággal szabadok lesztek.
Tudom, hogy Ábrahám magva vagytok; de meg akartok engem ölni, mert az én beszédemnek nincs helye nálatok. rész 7,19. Gal.
Én azt beszélem, amit az én Atyámnál láttam; ti is azt cselekszitek azért, amit a ti atyátoknál láttatok.
Felelének és mondának néki: A mi atyánk Ábrahám. Monda nékik Jézus: Ha Ábrahám gyermekei volnátok, az Ábrahám dolgait cselekednétek.
Ámde meg akartok engem ölni, olyan embert, aki az igazságot beszél- tem néktek, amelyet az Istentõl hallot- tam. Ábrahám ezt nem cselekedte.
Ti a ti atyátok dolgait cselekszitek. Mondának azért néki: Mi nem paráznaságból születtünk; egy atyánk van, az Isten.
Monda azért nékik Jézus: Ha az Isten volna a ti atyátok, szeretnétek engem: mert én az Istentõl származ- tam és jöttem; mert nem is magamtól jöttem, hanem Õ küldött engem.
Miért nem értitek az én beszédemet? Mert nem hallgatjátok az én szómat.
Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölõ volt kezdettõl fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincs benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja.
Mivelhogy pedig én igazságot szólok, nem hisztek nékem.
Ki vádol engem közületek bûnnel? Ha pedig igazságot szólok: miért nem hisztek ti nékem?
Aki az Istentõl van, hallgatja az Isten beszédeit; ti azért nem hallgatjátok, mert nem vagytok az Istentõl valók. "
János 8, 28-47.
" Ha az Isten volna a ti atyátok, szeretnétek engem: mert én az Istentõl származtam és jöttem; mert nem is magamtól jöttem, hanem Õ küldött engem. "
János 8, 42.
"Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölõ volt kezdettõl fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincs benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja. "
János 8, 44.
"Én örök életet adok nékik; és soha örökké el nem vesznek, és senki ki nem ragadja õket az én kezembõl.
Az én Atyám, aki azokat adta nékem, nagyobb mindeneknél; és senki sem ragadhatja ki azokat az én Atyámnak kezébõl.
Én és az Atya egy vagyunk."
János 10, 28-30.
"Én és az Atya egy(ek) vagyunk."
János 10, 30.
"az Atya énbennem van, és én Õbenne vagyok."
János 10, 38.
"Mert én nem magamtól szóltam; hanem az Atya, aki küldött engem, Õ parancsolta nékem, hogy mit mondjak és mit beszéljek.
És tudom, hogy az Õ parancsolata örök élet."
János 10, 49-50.
" Atyám, hálát adok néked, hogy meghallgattál engem.
Tudtam is én, hogy Te mindenkor meghallgatsz engem"
János 11, 41-42.
" Jézus pedig kiálta és monda: A ki hisz én bennem, nem én bennem hisz, hanem abban, a ki elküldött engem.
És a ki engem lát, azt látja, a ki küldött engem.
Én világosságul jöttem e világra, hogy senki ne maradjon a sötétségben, a ki én bennem hisz.
És ha valaki hallja az én beszédeimet és nem hisz, én nem kárhoztatom azt: mert nem azért jöttem, hogy kárhoztassam a világot, hanem hogy megtartsam a világot.
A ki megvet engem és nem veszi be az én beszédeimet, van annak, a ki őt kárhoztassa: a beszéd, a melyet szólottam, az kárhoztatja azt az utolsó napon.
Mert én nem magamtól szóltam; hanem az Atya, a ki küldött engem, ő parancsolta nékem, hogy mit mondjak és mit beszéljek.
És tudom, hogy az ő parancsolata örök élet. A miket azért én beszélek, úgy beszélem, a mint az Atya mondotta vala nékem. "
János 12, 44-50.
"Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha énáltalam."
János 14, 6.
"[...] az Atya, aki énbennem lakik, Õ cselekszi e dolgokat.
Higgyetek nékem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van [...] "
János 14, 10-11.
"És akármit kértek majd az én nevemben, megcselekszem azt, hogy dicsõíttessék az Atya a Fiúban.
Ha valamit kértek az én nevemben, én megcselekszem azt."
János 14, 13-14.
"Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok."
János 14, 15.
" És én kérem az Atyát, és más vígasztalót ád néktek, hogy veletek maradjon mindörökké.
Az igazságnak ama Lelkét: a kit a világ be nem fogadhat, mert nem látja őt és nem ismeri őt; de ti ismeritek őt, mert nálatok lakik, és bennetek marad. "
János 14, 16-17.
"Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, amint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen! "
János 14, 27.
" Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higyjetek Istenben, és higyjetek én bennem.
Az én Atyámnak házában sok lakóhely van; ha pedig nem volna, megmondtam volna néktek. Elmegyek, hogy helyet készítsek néktek.
És ha majd elmegyek és helyet készítek néktek, ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket; hogy a hol én vagyok, ti is ott legyetek.
És hogy hová megyek én, tudjátok; az útat is tudjátok.
Monda néki Tamás: Uram, nem tudjuk hová mégy; mimódon tudhatjuk azért az útat?
Monda néki Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam.
Ha megismertetek volna engem, megismertétek volna az én Atyámat is; és mostantól fogva ismeritek őt, és láttátok őt.
Monda néki Filep: Uram, mutasd meg nékünk az Atyát, és elég nékünk!
Monda néki Jézus: Annyi idő óta veletek vagyok, és még sem ismertél meg engem, Filep? a ki engem látott, látta az Atyát; mimódon mondod azért te: Mutasd meg nékünk az Atyát?
Nem hiszed-é, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya én bennem van? A beszédeket, a melyeket én mondok néktek, nem magamtól mondom; hanem az Atya, a ki én bennem lakik, ő cselekszi e dolgokat.
Higyjetek nékem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya én bennem van; ha pedig nem, magokért a cselekedetekért higyjetek nékem.
Bizony, bizony mondom néktek: A ki hisz én bennem, az is cselekszi majd azokat a cselekedeteket, a melyeket én cselekeszem; és nagyobbakat is cselekszik azoknál; mert én az én Atyámhoz megyek.
És akármit kértek majd az én nevemben, megcselekszem azt, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban.
Ha valamit kértek az én nevemben, én megcselekszem azt.
Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok.
És én kérem az Atyát, és más vígasztalót ád néktek, hogy veletek maradjon mindörökké.
Az igazságnak ama Lelkét: a kit a világ be nem fogadhat, mert nem látja őt és nem ismeri őt; de ti ismeritek őt, mert nálatok lakik, és bennetek marad.
Nem hagylak titeket árvákul; eljövök ti hozzátok.
Még egy kevés idő és a világ nem lát engem többé; de ti megláttok engem: mert én élek, ti is élni fogtok.
Azon a napon megtudjátok majd ti, hogy én az én Atyámban vagyok, és ti én bennem, és én ti bennetek.
A ki ismeri az én parancsolataimat és megtartja azokat, az szeret engem; a ki pedig engem szeret, azt szereti az én Atyám, én is szeretem azt, és kijelentem magamat annak.
Monda néki Júdás (nem az Iskáriótes): Uram, mi dolog, hogy nékünk jelented ki magadat, és nem a világnak?
Felele Jézus és monda néki: Ha valaki szeret engem, megtartja az én beszédemet: és az én Atyám szereti azt, és ahhoz megyünk, és annál lakozunk.
A ki nem szeret engem, nem tartja meg az én beszédeimet: és az a beszéd, a melyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, a ki küldött engem.
Ezeket beszéltem néktek, a míg veletek valék.
Ama vígasztaló pedig, a Szent Lélek, a kit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, a miket mondottam néktek.
Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, a mint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!
Hallottátok, hogy én azt mondtam néktek: Elmegyek, és eljövök hozzátok. Ha szeretnétek engem, örvendeznétek, hogy azt mondtam: Elmegyek az Atyához; mert az én Atyám nagyobb nálamnál.
És most mondtam meg néktek, mielőtt meglenne: hogy a mikor majd meglesz, higyjetek.
Nem sokat beszélek már veletek, mert jön a világ fejedelme: és én bennem nincsen semmije;
De, hogy megtudja a világ, hogy szeretem az Atyát és úgy cselekszem, a mint az én Atyám parancsolta nékem: keljetek fel, menjünk el innen. "
János 14, 1-27*.
"Abban dicsõíttetik meg az én Atyám, hogy sok gyümölcsöt teremjetek; és legyetek nékem tanítványaim.
Amiképpen az Atya szeretett engem, én is úgy szerettelek titeket: maradjatok meg ebben az én szeretetemben."
János 15, 8-9.
" A ki engem gyűlöl, gyűlöli az én Atyámat is.
Ha ama cselekedeteket nem cselekedtem volna közöttük, a melyeket senki más nem cselekedett, nem volna bűnük; de most láttak is, gyűlöltek is, mind engem, mind az én Atyámat. "
János 15, 23-24.
" Mikor pedig eljő majd a Vígasztaló, a kit én küldök néktek az Atyától, az igazságnak Lelke, a ki az Atyától származik, az tesz majd én rólam bizonyságot. "
János 15, 26.
" Most pedig elmegyek ahhoz, a ki küldött engem; és senki sem kérdezi tőlem közületek: Hová mégy?
Hanem, mivelhogy ezeket beszéltem néktek, a szomorúság eltöltötte a szíveteket.
De én az igazat mondom néktek: Jobb néktek, hogy én elmenjek: mert ha el nem megyek, nem jő el hozzátok a Vígasztaló: ha pedig elmegyek, elküldöm azt ti hozzátok.
És az, mikor eljő, megfeddi a világot bűn, igazság és ítélet tekintetében:
Bűn tekintetében, hogy nem hisznek én bennem;
És igazság tekintetében, hogy én az én Atyámhoz megyek, és többé nem láttok engem;
Ítélet tekintetében pedig, hogy e világnak fejedelme megítéltetett. "
János 16, 5-11.
" De én az igazat mondom néktek: Jobb néktek, hogy én elmenjek: mert ha el nem megyek, nem jő el hozzátok a Vígasztaló: ha pedig elmegyek, elküldöm azt ti hozzátok.
És az, mikor eljő, megfeddi a világot bűn, igazság és ítélet tekintetében "
János 16, 7-8.
" De mikor eljő amaz, az igazságnak Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra. Mert nem ő magától szól, hanem azokat szólja, a miket hall, és a bekövetkezendőket megjelenti néktek.
Az engem dicsőít majd, mert az enyémből vesz, és megjelenti néktek.
Mindaz, a mi az Atyáé, az enyém: azért mondám, hogy az enyémből vesz, és megjelenti néktek. Egy kevés idő, és nem láttok engem; és ismét egy kevés idő, és megláttok majd engem: mert én az Atyához megyek. "
János 16, 13-16.
" [...] amit csak kérni fogtok az Atyától az én nevemben, megadja néktek.
Mostanáig semmit sem kértetek az Atyától az én nevemben: kérjetek és megkapjátok, hogy a ti örömetek teljes legyen. "
János 16, 23-24.
" Mert maga az Atya szeret titeket, mivelhogy ti szerettetek engem, és elhittétek, hogy én az Istentõl jöttem ki. "
János 16, 27.
" [...] nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van. "
János 16, 32.
" Szent Atyám, tartsd meg õket a te nevedben, akiket nékem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi! "
János 17, 21.
" Mikor még szólá Péter ez ígéket, leszálla a Szent Lélek mindazokra, a kik hallgatják vala e beszédet.
És elálmélkodának a zsidóságból való hívek, mindazok, a kik Péterrel együtt mentek, hogy a pogányokra is kitöltetett a Szent Lélek ajándéka.
Mert hallják vala, hogy ők nyelveken szólnak és magasztalják az Istent. Akkor felele Péter:
Vajjon eltilthatja-é valaki a vizet, hogy ezek meg ne keresztelkedjenek, kik vették a Szent Lelket miképen mi is? "
Ap Csel. 10.45-47
" Felele Jézus és monda nékik [a farizeusoknak]: Ha magam teszek is bizonyságot magamról, az én bizonyságtételem igaz; mert tudom honnan jöttem és hová megyek; ti pedig nem tudjátok honnan jövök és hová megyek.
Ti test szerint ítéltek, én nem ítélek senkit. .
De ha ítélek is én, az én ítéletem igaz; mert én nem egyedül vagyok, ha nem én és az Atya, aki küldött engem.
Én vagyok aki bizonyságot teszek magamról, és bizonyságot.
[...] Sem engem nem ismertek, sem az én Atyámat; ha en gem ismernétek, az én Atyámat is is mernétek.
Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölõ volt kezdettõl fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincs benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja.
Aki az Istentõl van, hallgatja az Isten beszédeit; ti azért nem hallgatjátok, mert nem vagytok az Istentõl valók.
Ha én dicsõítem magamat, az én dicsõségem semmi: az én Atyám, aki dicsõít engem, akirõl ti azt mondjátok, hogy a ti Istenetek,
És nem ismeritek Õt: de én ismerem Õt; és ha azt mondom, hogy nem ismerem Õt, hozzátok hasonlóvá, hazuggá leszek: de ismerem Õt, és az Õ beszédét megtartom. "
János 8, 14-16. | János 8, 18-19. | János 8, 44. | János 8, 47.
**
Válasszatok ki egy-egy idézetet, próbáljátok meg -helyesen- értelmezni, majd meditáljatok rajta...
Jegyezzétek le a kapott impressziókat, benyomásokat.
ÚJ TESTAMENTUM - KÁROLI GÁSPÁR fordításában
.
~
Chi ÉletErő Vitalitáskátyák: folyamatos életerő és vitalitás, a legmegfizethetőbb áron! Ingyen ki lehet próbálni!
A Vitalitáskártyából kiáramló életenergia magasfokú hasznosítása a legmegfelelőbb szimbólumokkal !
~
Diozófia | Idézetek / Mottók
"Minden, ami egyszer megtörtént, nyomot hagy a reflektórikus éterben.
Amint az ősidők páfrányóriásai nyomokat hagytak a lerakodó szén rétegei között, épp így jegyzi föl a reflektórikus éter is minden időre az ember minden gondolatát, érzését, vágyait, kivánságait, szavait, szándékait, cselekedeteit".
Diozófiai értekezés 'Az emberről és világáról'
Diozófia | Idézetek / Mottók
Amint az ősidők páfrányóriásai nyomokat hagytak a lerakodó szén rétegei között, épp így jegyzi föl a reflektórikus éter is minden időre az ember minden gondolatát, érzését, vágyait, kivánságait, szavait, szándékait, cselekedeteit".
Diozófiai értekezés 'Az emberről és világáról'
~
Diozófia | Idézetek / Mottók
A lélek nem visz el semmit innen a Földről, csak az emlékezést; emlékét egy jobb világba való vágyódását... Minél tisztább a lélek annál jobban felfogja, hogy mennyire jelentéktelen mindaz, amit a Földön hagyott.
Diozófia | Új Világ küszöbén II. - A Lélek sorsa a halál után (16. o)
Diozófia | Idézetek / Mottók
Diozófia | Új Világ küszöbén II. - A Lélek sorsa a halál után (16. o)
~
Diozófia | Idézetek / Mottók
A Világűrnek sem vége, sem határa nincsen.
Diozófia | Új Világ küszöbén II. - A Lélek és a múlt (38. o)
Diozófia | Idézetek / Mottók
Diozófia | Új Világ küszöbén II. - A Lélek és a múlt (38. o)
~
Diozófia | Idézetek / Mottók
Ahogy a Vénusz a Földnek, úgy a Föld a Marsnak az esthajnalcsillaga.
Diozófia | Új Világ küszöbén II. - A Lélek és a múlt (35. o)
Diozófia | Idézetek / Mottók
Diozófia | Új Világ küszöbén II. - A Lélek és a múlt (35. o)